A kisváros legtöbb lakosa a belváros utcáin sétál, mindenki a maga kis problémájával törődve. Általában kerülöm a város központját, hiszen a magamfajtát kevésbé látják szívesen mint egy büszke farkast vagy sznob mágust. De néhány iskolai ügy miatt be kellett tévednem az egyetlen könyvtárba, ami a városban található. Halogattam a feladatot már eléggé, de már csak egy nap van az iskolai év kezdetéig, szóval muszáj volt rávennem magamat, hogy elhagyjam az "odumat". Éppen kilépek az épületből, amikor megcsap az őszi hideg szél. Körbetekerem a nyakamon a sálamat, míg szemem végigsiklik néhány járókelőn. Akkor pillantok meg, egy a nekem háttal lévő lányt, akinek kiesik a kabátjából a tárcája, ő pedig sétál tovább, észre nem véve a dolgot. Odakocogok a tárcához, és bár a legtöbb róka testvérem elrakná magának a talált pénzt én inkább a lány után szaladok és megérintem a vállát, hogy megálljon.

Bocsánat, de ezt elejtetted.- mondom, majd a lányra nézek és rámosolygok, miközben felé nyújtom a pénztárcáját.

A hideg levegő cseppet sem tántorít el attól, hogy miniszoknyába lejtsek végig a városon a kötelezőnek titulált bevásárló körutam részeként. Ez az egyetlen jó dolog az iskolakezdésben. Ebben persze az is segít, hogy a többi medvével ellentétben én a városban születtem és nőttem fel. Mások talán elkényeztetett fruskának láthatnak és őszintén nem állnak túl messze a valóságtól. A szüleim sosem akartak olyan mélyre ereszkedni mint a városi medvefalka ezért ők alapjában véve a városban leltek otthonra. Négy szatyorral a kezemben kopogok végig az ismerős utakon mikor szembe jön velem Nathan az egyik srác akivel tavaly jártam, de aztán szakítottam vele mert kiderült, hogy megcsal a szurkolócsapat döntő többségével mert nem voltam hajlandó lefeküdni velem. Elvigyorodik és irónikusan tárja szét karjait.

Nahát csak nem Ave az én kedvenc cicuskám jön velem szembe.

Lehunyom egy pillanatra a szemem, hogy elhaladjak mellette mire belemarkol a seggembe. Egy pillanatra megtorpanok.

Ha nem lenne nálam ennyi dolog szó nélkül szétrugnám a seggedet.

Nathan erre felnevet és játékosan sziszeg fel.

Harap a cica.

Megforgatom a szemem és a szatyraimat a karomra csúsztatva indulok el bemutatva neki. Észre sem véve, hogy a nem kívánatos tipi tapitól a tálcám a földön landol ameddig valaki meg nem érinti a vállam. Megpördülök abban a tudatban, hogy újból az ex seggfej áll mögöttem, de helyette egy kék szempárba találom a tekintetem. Pár másodpercig észre sem veszem, hogy mi történik körülöttem. Nem látom az embereket és azt sem, hogy a rózsaszín plüss pénztárcám nyújtja felém. Aztán hebegve habogva elveszem tőle.

Öhm köszönöm szépen... ebben van az egész életem. - Nevetek fel majd kissé elkomolyodom és eltéve a tárcám és a hirtelen jött kislányos hebegésem visszaszorítom oda ahonnan jött. - Hogyan tudnám meghálálni?

Pislogok egyet mire összeszedem magam. Hirtelen úgy érzem magam mintha megint tinédzser lennék. A térdeim gyengének érzik magukat, a szívem gyorsabb ritmusban dobog és próbálok nem úgy tűnni mint egy habogó idióta, aki életében nem beszélt még lányokkal. Gyerünk Kyle, hiszen előadásokat tartasz vadidegenek százainak, egy ismeretlen lány ne okozzon ekkora problémát! Hordom még le magamat a fejemben, de előveszem a kedves mosolyomat és próbálok nem törődni azzal a pillangó érzéssel a gyomromban, mikor kezünk némileg összeér amikor átnyújtom neki a tárcáját.

Semmiség volt, tényleg.- mondom, majd próbálok visszafogni a vigyoromból, mert úgy érzem kezdek furán kinézni a sok mosolygástól.

Általában nem szoktam ilyen ajánlatokat tenni vadidegeneknek, de már ezer éve nem voltam randin és egy kávé elég ártalmatlannak tűnhet, szóval amint megpillantom az utca túloldalán lévő kávézót ismét a lányra pillantok.

Mondjuk mit szólnál egy kávéhoz? Úgyis odakészültem és nem bánnám a társaságot.- mekkora hazugság, dehogy készültem oda, haza akartam menni hogy a nap maradék részét olvasással töltsem, de ki a fenét érdekel ez most.

Mielőtt választ adna kinyújtom neki a kezem ismét, most azért hogy kezet rázzak vele. A fejemben először meg akartam csókolni a kezét de az túl rámenős lenne, nem igaz?

Kyle vagyok. Kyle Jefferson.- mutatkozok be neki és próbálok lazának tűnni az egész interakció alatt és nem bámulni azokat a szép szemeit.

Képtelen vagyok letörölni magamról a mosolyt és hirtelen úgy érzem, hogy tükör vagyok mert épp úgy vigyorgok, ahogyan az előttem álló személy is teszi. Egy pillanatra megengedem magamnak, hogy lepillantsak a bársonyos ajkaira és nem is tudom mi ütött belém, de elborítanak azok a képek, hogy milyen lenne, ha ajkaimmal érinthetném őket. Pislogok párat majd visszatekintek a szemébe aztán, ahogy rájövök, hogy a válaszomra vár erősen el kell gondolkodnom azon, hogy mi is volt a kérdés. A hátam mögé tekintek észrevéve a kávézót és elmosolyodom.

Remekül hangzik örömmel csatlakoznék.

Lepillantok a kezére és finoman az övébe csúsztatom az enyém.

Nagyon örülök Avery .. Avery Wright.

Rámosolygok, majd próbálom visszafogni magamat, de azért látszik rajtam mennyire örülök, hogy találkoztam a lánnyal. Nem tudom pontosan megfogalmazni miért, vagy hogyan. Nevezzük rókai megérzésnek, már ha van olyan, de úgy hiszem van valami közös bennünk. Valahogyan... összeillünk? Még a fejemben sem tudom pontosan megfogalmazni ezt a megérzést, pedig állíthatom magamról, hogy olvasott ember vagyok, tudok bánni a szavakkal, de most mégsem megy.
Elindulok a lánnyal a kávézó felé és míg várunk a sorban megszólalok:

Őszi nagybevásárlás?- pillantok a szatyrai felé mosolyogva.

A szociális képességeim zérók, nem is tudom, hogy lett belőlem tanár. Elvileg értek az emberekhez és jó a beszélőkém, meg a legjobb haverommal Klausszal is remekül eltársalgok. De akárcsak egy szűz fiú, olyan leszek amikor egy szép nővel találkozom, alig találok érdekes társalgási témát, mintha unalmas lennék. Általában pont ezért nem tudok elintézni magamnak egy randit sem, új ismeretségekkel.
Reménykedem a lány felhoz valami jobb témát, vagy nem tart teljesen gáznak és hogy itt a kávézó közepén. De mielőtt túl idegeskedhetném magamat sorra jutunk és megrendelem a kávémat, majd megvárom míg Avery is így tesz és mindkettőnknek fizetek, aztán leülök vele egy asztalhoz.