A legtöbb városbeli mágussal ellentétben én nem egy belvárosi kúriában élek. Nincs egy luxus hajóm a relatívan kisebb tavon, ami Wolf's Bane Valleyhez tartozik. Az erdőben lakom, bár a házam nincs messze a várostól, a polgármestertől, és jelenleg politikai riválisomtól mindig megkapom, hogy én nem tartozom a városlakók közé. Bár ez a gyenge érve az ellen, hogy nem indulhatok a helyére a Tanácsban, nem hat meg. Hiszen nincs köze annak ahhoz, hogy ki lehet Tanács tag és ki nem.
Bár az elmúlt időszakban, a gyakori támadások és gyilkosságok mellett én is éreztem, hogy nem éppen a legbiztonságosabb a fák rejtekei között élni. Bár a házam teteje kilátszik a lombok közül, hiszen egy nagyobb domb tetején van és ha például tűz ütne ki, a füstölgő és lángokban álló épületet gyorsan észrevennék a belvárosban, az nem jelenti azt, ha épp egy medve szaggatja szét a torkomat a saját küszöbömön, arra bárki is feleszmélne.
Tudom, hogy az erdőben vannak vadászok a megnövekedett vérlény támadások miatt, de az a tudat sem nyugtat meg, ha felhergelek már a puszta létezésemmel egy vadászt, az majd jól élve el akar égetni.
Ezek azok az emberek, akiknek a jogait védem, akikért küzdök. Vérlények, emberek, mágusok egyaránt. Mondja a mottóm, ami eleinte rágalomnak hangzott, aztán egy-két nyitott elméjű, befolyásoló mágussal való társalgás során gyorsan felkapott szlogennek számított. Erre, a választásokkal a nyakunkban itt vannak a gyilkosságok és annak köszönhetően a növekedett vadász tevékenységnek köszönhetően máris nagyot ugrott az ellenfelem iránti szavazatok száma. A polgármester szívesen kihasználja mindezt ellenem és bár eleinte azt gondoltam ez mind az ő műve, egy jól lefizetett vérlény segítségével, az idő múltával és az áldozatok számának növekedésével már kétség se fér hozzá, hogy nincs köze hozzá. Őt is ugyanolyan rossz fényben illeti, ha a városlakókat egytől egyig lemészárolják.
Mindezt elmondva, mikor reggel felkelek, lövések hallatára, amik valószínűleg újabb vadászoknak köszönhető, egyszerűen nincs gyomrom leküzdeni a reggelimet. A helyi lappal a kezemben kiülnék a teraszra, mert attól még, hogy bevallom félek én is áldozat lenni, nem lesz belőlem gyáva remete, aki nem hagyja el a lakását.
Azonban mikor kinyitom az ajtót, hogy leüljek a verandán lévő nyugágyba olvasni, nem számítok arra, hogy egy vérrel átázott nő fekszik majd a lakozott parkettán.

Uramisten... Jól van?- kérdezem az ilyen szituációban leghülyébb kérdést.