Ha bárki megkérdezné mióta ismerem a Valdez családot, azt mondanám születésem óta. Hiram a testvérem, még ha nem is vér szerint. Anyám helyett abyám volt Mrs. Valdez. A család fője, nos ő egy seggfej volt, de ezt mindenki tudta. Hiramnél pár évvel vagyok fiatalabb, gyerekként szegődtünk egymás mellé. Én azért, mert megvédett egy csapat seggfej eléen akik megvertek suli után, ő pedig valószínűleg megsajnált. Utána pedig már nem tudott levakarni magáról. Azt hiszem nem is akart, hiszen mégis csak a legjobb barátja vagyok azóta is, és jobb keze a khmm... kereskedői vonalon.
Mindenben jobb volt nálam, mágia, kinézet, jegyek a suliban, csajok. De nem bántam, mert mellette én voltam a második legjobb. Nekem mindig is elég volt a második hely.
Sokakkal ellentétben én sosem hazudtam Hiramnak, ha bunkónak és seggarcnak gondoltam el is mondtam a véleményem.
Egy szó mint száz, közel állok hozzá, így nem csoda hogy annyiszor lettem áthívva a családi vacsorákra. Mint egy távoli kuzin, vagy egy örökbefogadott gyermek.
Nagy korkülönbséggel, de született Hiramnak egy kishúga, úgyhogy ő is része lett a vacsoráknak. Én pedig a vicces család barátja szerepét töltöttem be nála. Bár nem vagyok valami nagy gyerek barát, őt megkedveltem és az évek teltével aranyos kölyök nőtt belőle. Szerény, kissé túl félénk is, de aranyos ennek ellenére.
Amikor Mrs. Valdez, vagy Hiram nem ért rá elvinni az iskolába vagy hazahozni, én szívesen vállaltam a feladatot.
Bár sosem gondoltam rá úgy mintha az én húgom lenne, csak... valaki akit közelről ismerek.
Aztán az elmúlt egy-két évben tűnt fel igazán mennyire felnőtt, persze most is fiatal, de már nem az a kislány aki szívesen mutatta az általánosban készített rajzait nekem mikor hoztam haza suli után.
Emlékszem egy vacsorán Mrs. Valdez éppen említette neki ideje lenne valami fiút összeszednie végre, amire láttam hogy kényelmetlen helyzetbe hozta, úgyhogy minden kínos helyzet nélkül azt mondtam:
"Áh, [karakter neve] után biztosan sok fiú érdeklődik. De valójában engem sajnál, tudja mennyire elkeserednék ha valaki mással jönne össze."
Persze csak poénnak szántam, de amikor Mrs. Valdez rögtön átterelte a témát arra hogy nekem is kellene már egy nejet találnom egy kacsintást vetettem még a lányra az asztal fölött.
Nem tudom mi változott meg azóta igazán, többször is tettem ilyen poén-flört megjegyzést felé. Amikor a házuk medencéjénél voltunk mind, vagy amikor elvittem ruhát vásárolni. Ártalmatlan kis megjegyzések, többségüket Hiram is hallotta és nem tett rá rossz megjegyzést.
Aztán valahogy az elmúlt egy évben egyre ritkábban kellett elhoznom iskola után, meg nem is töltöttünk együtt annyi időt.
Egészen ma estig, amikor éppen egy eladási listát böngészve, jócskán éjfél után nem kaptam egy hívást tőle. Összeráncolt szemöldökkel néztem a hívó képét és nevét, majd a fülemhez emelve a telefont végighallgattam amit mondott. A hangja nem a legjobb volt, mintha sírt volna vagy be lett volna kicsit rúgva, talán mindkettő, háttérben tompa zene és zsivaly. Gondoltam is biztos valami házibuliba ment, meg is lepődtem, hiszen sosem tűnt olyan típusú lánynak. Minden kérdezősködés nélkül közöltem is hogy elmegyek érte, csak mondja meg a pontos címet.
Úgyhogy most oda is tartok, a sebesség határt kissé túllépve, hogy felszedjem a legjobb haverom részeg húgát.
Gyorsan odaérek, és rögtön megpillantom az út mellett, úgyhogy lelassítok. Először csak a lehúzott ablakon keresztül nézek rá, majd elmosolyodom:

Pattanj be, angyal!- egy becenév amit még mindig kiskora óta mondok neki, ha idegesíti ha nem, ráragadt a név.

Sosem tartoztam azok közé az emberek közé akik szabadidejüket egy kocsmában, házibuliban vagy diszkóban töltik. Akiknek szociális tevékenységüknek számít az alapozás minden buli előtt csak, hogy kevesebbet kelljen fizetni a buliban és hamarabb lerészegedjenek aztán lőrén felkínálják magukat az ifjúság hím tagjainak. Nem... én sosem voltam ilyen és épp ezért sosem voltak barátaim. Egyet kivéve és az sem épp közvetlen módon. Persze itt az évnyitó és az év első napja és drága anyám rábeszélt egy iskola kezdő szépítő kúrára ami nála annyit tesz, hogy elvisz vásárolni ahol olyan ruhát ad rám amilyet akar valamint beülünk a fodrászhoz. Sosem volt nekem való ez a fajta hozzáállás sem hiszen legszívesebben mackónadrágban és kapucnis pulcsiban járnák suliba, hogy minél inkább elkerüljem a suli népszerű csajseregét. De mivel már "kezdek felnőni" időszakba léptem anyám megrögzött átalakító túrája elérte a végkifejletet és az összes kényelmes ruhámat kihajítva az egyetlen ami maradt azok az ő kedvencei. Így hát ha csak nem akartam meztelenül elmenni kénytelen voltam ezeket felvenni. Persze a három grácia Sydney, Kelly és Barbara rögtön rám támadtak amolyan bók de visszakézből sértés szövegekkel.

Lianna.... nahát csak nem megtaláltad a plázát.

Szólal meg Sydney mihint belépek a terembe.

A mi ki Liánk csak nem felnőtt?

Mondja tettetett elérzékenyüléssel Kel mire a harmadik csak nevet.

Ugyan lányok ne bántsuk ... ami azt illeti szerintem nagyon is csinos... ha gondolod ma eljöhetnél velünk egy buliba.

Eddig csendben tűrtem a monológjukat de mikor ezt kimondja felugrik a szemöldököm a homlokom közepébe. Sydney... a suli plázapicsája elhívott egy buliba... ennek csapda szaga van. De sajnos naív lelkem már bele is esett a csapdába és habár mint említettem sosem voltam a buli királya most mégis felcsillant előttem a depresszív és szánalmas korszakom vége. Lehet nem is olyan rosszak? Gondolkodom el mire persze, hogy eszembe jutnak azok az emlékek ami miatt örök bosszút fogadtam irántuk. Rágót tapasztottak a hajamba, leöntöttek festékkel, joghurtal az ebédlőban... elgáncsoltak a folyosón... kinevettek a fogszabályzóm miatt. Megrázom a fejemet és habár eddig azon gondolkodtam mi van ha megváltoztak most inkább azon morfondírozok, hogy mi van ha csak minimálisan is de bosszút tudok állni. Lassan egyenesen a Bajos csajok főszereplőjévé változom majd átalakulok plasztikká és ellopom a pasiját. Egy pillanatra felkuncogok mire ő csak bámul rám mintha holdkóros lennék.

Szóval mit mondasz?

Bólintok egyet és elmosolyodom.

Jól van legyen.

Persze suli után anyámnak elujságolva majdnem elráncigált még egy bevásárló körútra, de mikor látta, hogy hajthatatlan vagyok legalább annyit megengedtem neki, hogy ő válassza ki a ruhám. Persze a buli nem máshol mint a "The echo" éjszakai klubban zajlott. Megfogadtam magamnak, hogy akármennyire is pocsékul érzem magam nem fogok inni és habár már az meglehetősen pocsékul érint, hogy mióta beléptem a plasztikok még csak hozzám sem szagoltak. A kólámat szorongatom a táncparkett egyik sarkán álldogálva mikor megközelít a suli nagymenő sportolója.

Nahát Lia... igazán csinos vagy ma... gyere táncolj velem.

Elhúzom a számat és megrázom a fejem.

Öhm kösz nem ... ami azt illeti nem igazán vagyok a parkett ördöge.

Ugyan már gyerünk kislány .... tedd le az üccsid... egész idő alatt erre vártam.

Elgondolkodom és mivel tudom, hogy Sydney pontosan erre a srácra hajt tavaly óta így meggondolom magam és belemegyek a játékba leteszem az italom és táncolok vele egy kört majd mikor látja, hogy visszamennék elenged és táncol egyedül. Visszaállok a szokott kis helyemre az innivalóm szürcsölve de pár perc után észreveszem, hogy látásom kezd elhomályosulni.

Na mi az cica? Csak nem ittál tul sokat?

Nevet és magához húz... képtelen vagyok egy normális mondatot kinyögni csak nevetgélek mint egy idióta.

De... lehet...

Nevetek majd hirtelen a kezeit az arcomra teszi és lenyomja a nyelvét a torkomon. Nem... ez nem történhet meg .... nem nem nem. Ami azt illeti még sosem csókolóztam és nem épp így képzeltem el az elsőt mint ezt. Van annyi lélekjelenlétem, hogy eltoljam és lekeverjek neki egy pofont, de ezáltal végig is karmolom az arcát.

Hülye ribanc....

Kiabálja utánam, de én már úton vagyok a mosdó felé. Hogyan érezhetem magam ennyire kutyául hiszen egy korty alkoholt sem ittam. Ekkor csap belém a felismerés, hogy ez volt az oka amiért a pláza picsák elhívtak erre a nyamvadt buliba és több mint valószinű, hogy beletettek valamit az italomba mikor nem figyeltem. A következő pillanatban elönt a szégyen és az egyetlen dolog ami az eszembe jut az az, hogy haza akarok menni. Elerednek a könnyeim és habár idefele könnyű volt sétálnom hiszen nem volt még ilyen késő valamint képes voltam állni a lábaimon, de most képtelen lennék. Hiramot nem hívhatom fel ahogyan az anyámat sem mindketten megölnének így az egyetlen aki eszembe jut az Dylan. Előveszem a telefont és szipogva tárcsázom a számot.

Ne haragudj, hogy zavarlak, de itt vagyok az.... izé..... - szipogok bele a telefonba. - Echoba... azthiszem és ... nem tudnál hazavinni? Kérlek...

Mikor meghallom a hangját és azt, hogy mindjárt jön megkönnyebbülés önt el, majd mihint lerakjuk az undor veszi át a helyét. Tudom, hogy egyik épeszű ember sem kezdene sört inni miután beginázták a kóláját, de el akartam tüntetni annak a gyökérnek az izét a számból így, ahogy kivánszorgok kérek egy üveggel és legurítom a torkomon. Keserű és szörnyen rossz, de legalább már nem Chad ízét érzem és nem kerülget a hányinger... Kibotladozom az ajtóhoz a testhez simuló ruhámban és magassarkúmban mikor meglátom a kocsiját és elvigyorodom az angyal név hallatán bepattanva mellé.

Köszönöm, hogy hazaviszel Dylan.... tényleg.... valamit tettek az italomba... és ... egy idióta megcsókolt és mindez csak egy színjáték volt, hogy kicsesszenek velem azok a cseszet....

Nem akarom befejezni a mondatom mert mikor a szemébe nézek elolvadok mint egy jégkrém az forró betonon.

Mondtam már, hogy imádom a szemed?

Pillantok az ajkára, majd felrémlik bennem a csók odabent és azt, hogy nem azzal a seggfejjel akarom azt, hanem Dylannal... ezzel a lendülettel hirtelen áthajolok az ő térfelére odanyomva az ajtónak és megcsókolom próbálva elfelejteni a ma történteket. Lassan kicsúszik kezemből a sörösüveg és az ablakon kívül a földön landol hangos csörömpöléssel landolva. Ez az a hang ami kihúz abból a bizonyos rózsaszín ködből.

Az Echo egy a kevés helyek közül ahol a legmagasabb a drog eladásunk, hiszen a kisvárosban alig fér el vagy négy szórakozó hely. Illetve ez az a hely, ami történetesen az én nevem alatt ál, persze mindenki tudja Hiram az igazi főnök.
Mégis valamilyen szinten bűntudat fog el, amikor a bulizó hely felé vezetek, főként amikor meglátom Elit.
Nem a kinézetével van baj, bár bevallom igen jól néz ki a testhet simuló ruhában, meg a szokatlan sminkben, egyáltalán nem rá vall. Ez az egész helyzet nem hasonlít arra a lányra, akit én ismerek.
Persze már nem találkoztunk mindennap mint az előtt, lehet azóta változott, bár és ezt fura beismerni magamnak nagyon reménykedem ő nem lett olyan mű kurva mint a tinédzserek többsége, akik az Echoba és hasonló helyekre járnak.
Bárhogy is rámosolygok együtt érzően amikor szinte bedől az anyós ülésre. Elég ránéznem, meg egy kicsit is használnom az orromat, hogy tudjam többet ivott a kelleténél, de amikor el kezd beszélni lehervad a mosolyom és elfehérednek az ujjaim, ahogy dühömben megszorítom a kormányt. Ki a jó büdös picsa volt képes drogot csempészni Hiram Valdez húgának poharába. Melyik egysejtű plankton volt az, aki azt gondolta, majd biztos ezzel szerez jó hírnevet drogos életének rövid pályafutásán?! Fut végig az agyamon, de próbálom nem megijeszteni a lányt a dühömmel és kevert aggodalommal fordulok felé eleresztve a kormányt.
Már épp kérdezném ne vigyem e inkább a kórházba, de aztán a mondata közepén megáll és egy pillanatra azt hiszem tuti most fog az ölembe hányni.
A tekintete az enyémet pásztázza, bár az övé sokkal bágyattabb mint az én szokatlanul komoly arckifejezésem. Aztán kijelenti olyan édes hangon és ártatlanul hogy imádja a szemeimet és megtöröm a komolyságot egy rövid nevetéssel. Már épp mondanám szegény tényleg be lehet lőve, mikor a legváratlanabb történik.
És nem, nem arra gondolok hogy részegen és bedrogozva meggondolatlanul áthajol az én térfelemre és megcsókol. Még csak nem is arra, hogy meglepő erővel és vággyal, bár látszó gyakorlat nélkül hozzányom az autó ajtajának. Sőt még azt sem, hogy csodának csodájával nincsen olyan íze a szájának mintha egy kocsmán ment volna kersztül, mint amire az ember számítana.
Hanem az legváratlanabb, hogy annak ellenére, hogy sose gondoltam Elire máskép, csak mint egy fiatal lányra, akit születése óta ismerek, most mégis egy megmagyarázhatatlan érzés fut át rajtam. És minden józan ész ellenére, amikor a sörös üveg az autón kívül landol és Eli kezd elhúzódni, valószínűleg megbánva a tettét én utána nyúlok, mielőtt teljesen elválnánk. Egyik kezemet a nyaka mögé teszem, magamhoz húzva, a másikat a derekára és ugyanolyan hévvel, mint ahogy először ő, visszacsókolom. Nem mondom nagy szakértő lennék - de, de az vagyok - de nála sokkal gyakorlottabban csinálom. Próbálom nem ráerőltetni magam és hagyok neki lehetőséget, hogy félrelökjön, vagy ha bármi jelét mutatná mégsem akarja akkor abbahagyjam. De mivel ilyet még nem kapok, így folytatom az ajkai ministrálását a saját ajkaimmal és anélkül, hogy eszembe jutna hány éves és hogy még biztos nincs tapasztalata, a derekán lévő kezemet felcsúsztatom az egyik melléig. Bár nem ismerem őt és a személyes szféráit, nagyjából tudom milyen reakciójuk van a nőknek az ilyenre és kissé önelégülten elmosolyodom amikor ajkaimat elengedve felsóhajt.
És ez az a rész, amikor helyre esik valami a fejemben. Mert valljuk be a legtöbb vér már elhagyta az agyamat és reális gondolkodásnak nem volt helye. De mintha tűzet értem volna olyan gyorsan engedem el és helyezem vissza magamat az ülésbe, a kormány felé fordulva.
Rohadt nagy hazug lennék ha azt mondanám egyáltalán nem hatott rám a túlfűtött csók, istenem, elég lenne ha csak lenézne a gatyám irányába és tudná egyáltalán nem erről van szó.
Megköszörülöm a torkomat kínosan és próbálok lenyugodni, gondolj jézusra, öreg nénik, öreg ráncos néni Jézus, mondom magamban. Majd rá sem nézek Elire, mert őszintén nem is tudok, amint beindítom az autót és elindulok a Hiram ház felé.
Egyrészt: kettőnk közül én lennék a felelősségteljes felnőtt, mégha én vagyok a legmesszebb a fogalomtól. Másodszor: kettőnk közül én vagyok a józan, ő pedig részeg és be van drogozva. Harmadszorra: Hiram baszott húga és ha vagy ő vagy Valdez mama rájön a tettemre engem élve megnyúznak.

Valamilyen szinten sosem gondoltam úgy Dylanre mint akivel kézen fogva sétálnák az utcán... legalább is eddig a pontig. Mert lássuk be a korkülönbség, valamint az, hogy a bátyám jobb keze mind negatív tényezőként lebegtek előttem amit a kólámba helyezett gina nyomtalanul elsöpört. Már húzódnék el tőle és talán eljutna kábítószertől elködösült tudatom, hogy bocsánatot kérjek amiért rámásztam és meglehet még undorral tölti is el ez az egész de nem így zajlik le. Magáhozhúz épp olyan szorosan, ahogyan én őt és visszacsókol. A szívem olyan gyorsan dobog, hogy félek majd kiugrik és habár először esetlenül csókolok vissza egyre inkább belejövök dús sötét hajába túrva. az ő keze is végigsiklik testemen és belemarkol a mellembe mire akaratlanul is elszakad tőle az ajkam, de csak egy sóhaj erejéig. El sem hiszem, hogy ezt csinálom és ezt gondolom, de jelen pillanatban az sem érdekelne ha elvinne egy "csendes" helyre. Persze normál esetben kupán vágnám magam, hogy úr isten egy éjszaka alatt az echoban belőlem is ilyen picsa nőtt de nem tehetek róla. Valahol belül mindig is vonzódtam hozzá.... talán a mézbarna szemei... vagy a sármja miatt... nem tudom de erre igazándiból most kezdek csak rájönni. Miközben eltol magától ( nagy meglepettségemben ) akaratlanul is hozzáérek és rájövök, talán én sem vagyok neki olyan közömbös. Az egész haza úton számat rágva ülök az ablakon bámulva kifelé és azt mantrázom " csak ne hányj a bőr ülésre Eli... csak ne hányj a flancos bőr ülésre". Már nem vagyunk messze az otthontól és kétlem, hogy fel akarna jönni a szobámba de mégis megszólalok hirtelen bátorságot nyerve.

Akkor most nem fogunk erről beszélni?

Egész úton a Valdez kúria felé mantrázom magamban "farok le, farok le" mintha valami rossz kutya lenne szerencsétlenem. Persze van időm lenyugodni, sokáig nem rágódom azon a problémán. Aztán ott a másik "probléma". Sosem kellett magamat kimagyaráznom egyéjszakás kalandok után, mindig csendben leléptem és hál' istennek többet nem kerestek utána. Ellievel mégsem tehetem ugyanezt. Hiszen technikailag nem egyéjszakás kaland, ha filmben lennénk ezért max csak a 16 karikát kapnánk meg. Illetve az is más, hogy vele ezek után ugyanúgy találkozni fogok Hiramet látogatva. Még ha ezek után nem is szó szerint ugyanúgy fogok rá tekinteni, mint vagy tíz perccel korábban.
Már épp elérnénk az otthonát a kínos csendben, amikor megszólal. Esküszöm mindig a magabiztosságra ösztönöztem én is a csajt, de már kezd nagyon hiányozni a szerény éne.
Nagyot sóhajtok, majd kitekintek az ablakon, leparkolva előttük. A ház sötétébe van borulva, így legalább van esélyem, hogy nem fognak tőle rötön kérdezősködni: miért vagy részeg, kivel voltál és véletlenül elszólná magát rólam.
Végül nem bírom tovább és ránézek és elönt ismét a szégyen. Bár már tisztább a tekintete, még mindig látszik milyen éjszakája volt és én képes voltam a farkammal gondolkodni és kihasználni.

Figyelj, an-- kezdeném szokásos beceneve használatát de megállítom magam, nem helyesnek vélve a szituációban.- Sajnálom, nekem is hosszú estém volt, bár szerintem neked sem lehetett jobb. Nem kellett volna ennek megtörténnie ma este és... többet nem is fog, szóval... Próbálj meg ezek után nem utálni.

Nem tudom miért esik rosszul a saját mondatom, de a szemébe nézek, majd elmosolyodom gyengéden.

Jobb lenne ha ezek után lefeküdnél aludni. Igyál egy kis vizet, reggelre szörnyű másnaposságod lesz azt hiszem.

Bármit is teszel ne bámuld azokat a puha ajkait... vagy a kezét . Inkább bámuld a száját csak a kezét ne amivel olyan sok dolgot tudna tenni. Nyelek egyet és hallgatom amit mondd de minden szó összefolyik. Úgy érzem most érkezett el az a pont mikor nagyon beütött a cucc. De mégis olyan nyugis itt minden nem? Kénytelen vagyok megállítani mielőtt tovább mondja a hülyeségeit így egyenesen az ajkaira teszem a manikűrözött mutató ujjam.

Túl sokat beszélsz.....

Az ujjam helyére a szám kerül ahogy újból megcsókolom és leginkább azon morfondírozom, hogyan lehet ennyire puha a szája. Persze ez a csók nem valami sok és hirtelen nyugodtságomból átváltok mérgesbe mivel kezdem felfogni mit is pampogott nekem az imént.

Nem vagyok már gyerek.... attól még, hogy te annak tekintessz .... amúgy meg ne tekints annak oké?
Ha akarom fogom és nem iszok vizet egyáltalán... te pedig... te pedig...

Szállok ki a kocsiból, de a lehúzott ablakon keresztül hallja a hangom.

Ne mondd meg mit csináljak....

Nem jutok messzire hátat fordítok neki és megbotlok az útpadkán a kezemmel a betonra érkezve. Még jó, hogy volt annyi lélekjelenlétem, hogy magam elé rakjam a kezem.

Mikor elhallgattat az ujjával a számon és kijelenti túl sokat beszélek, visszaemlékezem hogy ezt kb valami gagyi pornóban láttam, de jelenleg sikerült neki egész szexin levinnie a szöveget. Aztán a hangulat változásától szinte agyrázkódást kapva elkezd velem vitatkozni, és szavai ellenére pontosan úgy beszél mint egy dacos gyerek és nem tudom magamat leállítani, de elvigyorgom magam és felhúzom a szemöldökömet, úgy élvezve a showt amit lead nekem.
Végig nézem ahogy kiszáll és már a megrökönyödés és röhögés között gondolkodva szemtanúja leszek amikor közelebbről megszemléli a betont.
Automatikus reakcióm ilyen szituációkra egy velőt rázó kacaj lenne, de aggódva, a mosolyt képtelen vagyok eltüntetni magamról, de kiszállok az autóból felsegítve a földről.

Ez az Eli, semmivel nem tudod az álláspontodat kiemelni, mint elesni a saját lábadban.- mondom nevetve, aztán az arcába nézve megerőltetem magam és komolyabban kérdezem.[i]Fáj valamid? Az önbecsüléseden kívül, úgy értem.[/i

Testem újból bizseregni kezd ahogy hozzám ér és mikor kinevet csak a csúnya nézésemmel viszonzom a mogorva beszólását. Nem is tudom, hogy mitől lettem hirtelen ilyen nagyszájú és bátor bár a drog mindezt egyszerűen megmagyarázhatja. Mikor rákérdez arra, hogy fáj e valamim lepillantok a sajgó tenyeremre és karomra ami tiszta vér. Sosem bírtam a vér látványát és ezt úgy értem, hogy ki nem állhatom a tűszúrást és vészesen ájuldozom mindentől ami piros. Felpillantok rá és úgy nézek a szemébe, hogy közben nem is igazán látom azokat pedig mennyire imádom a szemeit.

Vérzek......

Mondom bágyadtan de a következő pillanatban a maradék fény is elillan körülöttem ami az utcalámpa fényéből ered és befogad a sötétség. Még annyit érzek, ahogyan magához húz így elkerülve a további esésem.